április 2008

Az alapok: fejlszetőkörnyezetek, avagy minden jobban megy ha látom

Mert ugye, hiába a jó munkamódszer, ha rosz szofvereket használunk!

Hihetetlen, hogy mennyiben meg tudja könnyíteni, vagy éppen nehezíteni egy fejlesztőkörnyezet a programozó dolgát. Ha nem megfelelő a szoftver amit használunk, nagyon sok időt veszítünk, és párhuzamosan rengeteg ideget nyelünk. Semmelyik se valami jó ráadásul a kettő hatással van egymásra. Ha valami miatt egy egyszerű feladaton sokat kell dolgozni, akkor az felidegesít, es ha felidegesít akkor még lassabb lesz a munka...és ez így megy körbe-körbe, amíg a végén mar teljesen értékelhetetlenné válik az ember munkája.

Ugyebár ezt szeretnénk elkerülni ha egy mód van rá :-)

Létezik ennek az ellenkezője is, amit nagyon könnyen meg lehet szokni, és utána már teljesen természetessé válik, hogy az időm nagyrészét kreatív munkával tudom tölteni, nem pedig a forráskódom helyesírási hibáinak javításával, vagy éppen azzal, hogy az átláthatan szerkesztőbe kétszázadjára siklok el a megoldandó probléma felett.

A kód szerkesztésére én a Zend Studio-t javaslom. Pont annyit tud amennyit egy PHP fejlesztőkörnyezetnek tudnia kell. Kitölti a változókat, ismeri a php beépített fgv-eket és a leírásukat, tehát ha elkezdem beírni a fgv nevét, kiírja a lehetőségeket, melyik milyen paramétereket vár stb. Érzékeli a szintaktikai hibákat, és jelzi mi a gond...egy szóval pont arra jó amire akjuk használni.
Külön megemlíteném, hogy van Windows és Mac OS X rendszerre is.

Aztán van a css. Végülis a Zend is be tudja tölteni ezt a feladatot, de én sokkal jobbat használok.

Mindenek előtt: gondolkodásmód

Sokat gondolkoztam mit is kéne ide írni, de csak megpróbálom!
Lehet nem is az a legmegfelelőbb cím, hogy gondolkodásmód, inkább az hogy rendezettség.

Az egésznek a lényege az, hogy valahogyan rendeznünk kell a dolgainkat, magunkat, mert akkor tudunk koncentrálni és figyelni.
Tanulni és haladni...másokkal együtt dolgozni.

Magamon azt vettem észre, hogy akkor tudok hatékonyan dolgozni, ha nem kell egyszerre egy csomó dolgon gondolkoznom. Nem világrengető dolgokról beszélek, csak a "mindennapos teendők", pl: Be kell fizetni a számlát, beszélni kel a közös képviselővel, kulcsot kell másolni stb.
Erre egy olyan megoldást tanultam a munkahelyemen, ami teljesen kézenfekvő, egyszerű és mégis tökéletesen betölti a funkcióját.

Ez pedig nem mas mint a gondolati térkép (MindMap).

Nade hogy jön a MindMap a számlákhoz, vagy a kulcshoz?

A válasz kézenfekvő.
Készítek egy mmap-et, aminek a címe mondjuk "Teendők".
Annak mondjuk legyen három sub topic-ja: Otthni, Munkahelyi, Magánéleti.
Szépen az ember leír mindent, pontokba szedve, felállítja a fontossági sorrendet. Bármit le lehet írni, mert nem kell megmutatni senkinek se, le is lehet kódolni...ez mindenkinek a magánügye.

Az eredménye:
Nem gondolkozok a teendőimen, mert tudom, hogy nem fogok elfelejteni semmit. Nem kell észbentartanom a dolgaimat, mert egy fix helyen, nomárlisan átgondolva össze van szedve. Nem koncentrálok arra, hogy el ne felejtsem befizetni a számlát stb. Amikor akarom előveszem, megnézem mit kell tennem, megteszem, majd törlöm, vagy bejelölöm hogy elkészült.

Na ha ezzel megvolnánk, akkor máris sokkal tisztább fejjel tudunk programozni.
Tundnánk HA nem lennének egyéb zavaró tényezők!!

Ami a legjobban gátol és egyben a legnehezebben kiküszöbölhető probléma az magából az emberből fakad. Ez pedig a rövidebb út keresése, a kapokodás, a lustaság.