- május 2012 (1)
- január 2012 (1)
- július 2011 (1)
- május 2011 (1)
- február 2011 (1)
- január 2011 (3)
- december 2010 (2)
- november 2010 (2)
- október 2010 (3)
- szeptember 2010 (2)
- 1 / 2
- ››
Végre sikerült olyan állapotába hoznom az új oldalamat, hogy kitehessem másoknak is. Még nincs teljesen kész, de már lényeges funkcióvesztés nincs rajta.
A nyitólap fog még eltérő kinézetet kapni, valamint szükség van még egy alsó layer-re is, ahogyan eddig is volt.
Tudom, hogy régen írtam már, de az utóbbi időben egy csomó témám lett volna amit szívesen megosztanék másokkal is, viszont a szabadidőmben inkább az oldal felújításán dolgoztam, mint hogy cikkeket írjak. Most már viszont eljutottam odáig, hogy nem azért dolgoztam vele ennyit, hogy egy éves bejegyzések legyen rajta, hanem hogy megpróbáljak minél sűrűbben írni.
Két lényeges változás történt az előző verzióhoz képest:
Az arculatváltásra szükség volt, mert szerencsére megérett a vállalkozásom arra, hogy egyedi kinézettel rendelkezzen, a motor csere alatt pedig azt értem, hogy Drupal lett az eddigi Wordpress helyett.
Felmerül a kérdés, hogy a Kálmánnak a weboldala miért Wordpress-ben volt?
Ennek a megválaszolásához leírok egy rendszeresen lezajló párbeszédet, ami kb leírja a véleményem:
Ügyfél: Figyeljé má Kálmán! Nekem Drupal oldal kell, lehessen rajta blogolni és olyan legyen mint a Wordpress!
Én: Akkor miért ne legyen Wordpress?
Mivel az előző oldalamat a blogon kívül semmire se használtam, teljesen feleslegesnek tartottam Drupal-ban megcsinálni, hiszen egy csomó plusz modul kellett ahhoz, hogy azt a működést elérjük ami a Wordpress-ben az alaprendszert képezni, ezen kívül a Drupal contrib sminkek sem győztek meg túlzottan a WP által felkínált több ezer opensource dizájnnal szemben.
Nade mindegy is, ami volt elmúlt, most már más belső funkciókra is szükségem van, amiket nem akarok WP-ben megvalósítani, úgyhogy végre Drupal-os embernek Drupal oldala van :)
Szeretném majd leírni az oldal elkészülésének folyamatát is, nagyvonalakban a következő témaköröket érintve:
Igazából ezek a források elérhetőek github-on, de szeretném magyarul egybe részletezni hogy mit és miért csináltam, hátha valakinek hasznos lesz a jövőben.
Addig is, mivel az oldalt még csak most raktam ki és számos hiba lehet rajta, esetleg vannak részei amik képlékenyek és változhatnak, így minden véleményt szívesen fogadok, legyen az pozitív vagy negatív.
Grat!
Jó és szép az oldal. Nem akarsz magadról egy képet feltenni?
pp
Köszi! Kérésedre feltettem
Köszi!
Kérésedre feltettem egyet, bár érezhetően leromlott az oldal kinézete :)
Szerintem is
Szerintem is jó lett. Esetleg az archívumot megfordítanám, hogy azért a mai napról induljon visszafele. Nem így szokás?
Köszönöm, jogos és
Köszönöm, jogos és megfordítottam!
Nagyon szép!
Nagyon szép lett, gratulálok!
Safariban szétcsúszik kicsit a kereső form: http://bit.ly/at8b40.
Köszönöm és javítottam!
Köszönöm és javítottam!
Gratula Kálmán. Tetszik az
Gratula Kálmán.
Tetszik az oldalad. Egy kérdés: nem akarod a fényképedet levenni? :) Ez csak vicc volt természetesen. (Azért hardcore eléggé! :))
Told a tartalmakat, sok sikert továbbra is, őrizd meg a Kálmán-attitűdödet örökre.
A design sokkal jobb, mint
Üdv
Ha tudsz jobb megoldást a
Ha tudsz jobb megoldást a fejléc összerakására akkor szívesen fogadom :)